Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 03. csütörtök Hilda napja van.
Megújul a Duna- part 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Megújul a Duna- part 
Elválasztó

Megkezdődtek a fejlesztések a szigetszentmiklósi Május 1. sétányon.

2025/07/16 - 13:45

Július 11-én, pénteken tartotta meg nyitórendezvényét a Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a „Vízi- és ökoturisztikai fejlesztések Szigetszentmiklóson” című projekt keretében. A beruházás megvalósítását Magyarország Kormánya több mint 276 millió forintos támogatással segíti. Gere Ágnes, a Kis- Duna mente TDM Nonprofit Kft. szigetszentmiklósi irodájának vezetője rádiónknak elmondta, a beruházás tartalmazza a csapadékvíz-elvezetési és parkolási problémáinak megoldását, a part mentén pedig a többi között kerékpártámaszokat és szervízpontokat, akadálymentes öltözőket és mosdókat, madárfészek-installációkat, interaktív tájékoztató táblákat, és okospadokat alakítanak ki. Hozzátette,aA fejlesztések részeként megújul a közösségi stég is, amely külön öröm a kajakkal, kenuval és hajóval közlekedők számára. Hangsúlyozta, a munkaterület átadás-átvétele július 10-én megtörtént, a sétány pedig már szinte teljesen elkészült. A következő hetekben megkezdődik a közösségi stég építése, valamint a tanösvény fejlesztése is. Kiemelte, a kivitelező igyekszik úgy ütemezni a munkálatokat, hogy hétvégente a látogatók továbbra is használhassák a tanösvényt.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink