Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 07. hétfő Appolónia napja van.
Megnyitotta kapuit az emlékház 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Megnyitotta kapuit az emlékház 
Elválasztó

Megújult az Ádám Jenő Emlékház.

Új, korszerűsített állandó kiállítás és frissen festett falak várják a látogatókat a felújított épületben. Szigetszentmiklós Város Önkormányzata 2020-ban 2,5 millió Forint támogatást nyert el a Helytörténeti Gyűjtemény felújítására, illetve állagmegóvási munkák elvégzésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma által indított Kubinyi Ágoston Program keretében. A 2021 októberében elkezdődött munkálatok során megújult a Helytörténeti Gyűjtemény Árpád u. 34. szám alatt található épületének utcai és udvari homlokzata. A parasztházon történt beavatkozás során nem használták fel a teljes elnyert összeget, a fennmaradóból a kivitelező idén elvégezte az Ádám Jenő Emlékház belső festését, melynek megvalósítása szintén szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma részére benyújtott pályázat célkitűzései között. Miss Nándor, muzeológus rádiónknak elmondta, a felújítás után a kiállítást is átláthatóbbá tették, ami akár tárlatvezetés nélkül is megtekinthető. Hozzátette, az emlékházban a szigetszentmiklósi születésű, országos hírű Kossuth-díjas zeneszerző, kóruskarnagy, zenepedagógus és népdalgyűjtő, Ádám Jenő életpályájának tárgyi, illetve hangos emlékeit tekinthetik, hallgathatják meg a látogatók.

Kép forrása: Szigetszentmiklós Város hivatalos közösségi oldala

A Süss fel Nap! című műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?

A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.

A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.

Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.

Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!

https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/

https://knipping-automotive.com/company/locations/#hungary

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink