Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!


Megújul a Csonka János Műszaki Technikum konyhája.

Az Érdi SZC Csonka János Műszaki Technikum igazgatója levélben kérte a szigetszentmiklósi önkormányzat segítségét az épület, jelenleg használaton kívüli melegítőkonyha felújítására. A város honlapja azt írja, Patai Lajos intézményvezető elmondta, hogy már 25 éve nincs diákétkeztetés az iskolában, nagy igény lenne rá, mind a diákok, mind a dolgozók részéről. „Ebbe az iskolába többségében olyan tanulók járnak, akik szociálisan nehéz körülmények között élnek, és ha nem is szorulnak támogatásra, de az anyagi helyzetük nem könnyű. Az iskolai melegítőkonyha megoldást jelentene, a rendszeres meleg étkezésre.” – fogalmazott az igazgató. A kérést december 14-én rendkívüli testületi ülésen, polgármesteri előterjesztésre, a képviselő-testület megszavazta. Így az EGOMIR közreműködésével januárban elkezdődtek a munkálatok. A konyha felújítása várhatóan március végére elkészül, ezután az eszközök beszerzése következik. Az ebédlő felújítását az intézmény vállalta, amint ez is elkészül - előreláthatólag május elejére - újraindul a közétkeztetés a Csonkában.
Kép forrása: Szigetszentmiklós város hivatalos közösségi oldala


Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!
Foglaljon időpontot még ma!
Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!
Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…
Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.
Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.
Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon