A legjobb budapesti szállások a SzállásKérés weboldalán könnyen összehasonlíthatók több szempont szerint is.
A szállodák már évtizedek óta működtetnek egy közismerté és elfogadottá vált nemzetközi minősítési rendszert, melynek köszönhetően tudjuk, hogy csak egy pillantást kell vetnünk a szálloda csillagaira és máris egyértelmű, hogy mire számíthatunk. Az 1-5 csillag ennek a sokrétű minősítési folyamatnak csak a végső eredményét mutatja, de a minősítés mögött nagyon komoly, részletes és objektív pontozási rendszer áll. Ez a pontozás dönti el, hogy végül hány csillag kerül fel a szállás bejáratához.
Persze ez a nemzetközi rendszer sem tökéletes, külföldi utazásaink során elég komoly különbségeket tapasztalhatunk, de ezt idővel megismeri és figyelembe veszi az ember.
Hazai új szálláshely minősítő rendszer
A 2021. december 31-i dátum fontos mérföldkő a hazai szálláshelyek életében, hiszen eddig kellett regisztrálniuk az új nyilvántartási rendszerben, amely egyben ezeknek a szálláshelyeknek a minősítését is elvégzi. 2024.január 1. a végső határidő, eddig a magánszálláshelyek regisztrációjának is meg kell történnie.
Ezzel a korábbi csillagos minősítés sem szűnik meg, az új rendszer azt kiegészítve, de attól függetlenül működik.
A szálláshelyek minősítése már csak azért is nehéz kérdés, mert sokféle és gyakran már szinte összehasonlíthatatlan szállásokat kell minősíteni egy rendszerben vigyázva arra, hogy az almát az almával hasonlítsuk össze – ahogyan azt mondani szokták.
Minősítést kapnak a szállodák, a panziók, de minősítik a többi szálláshelyet is kemping, üdülőháztelep, közösségi szálláshely, magánszálláshely, egyéb szálláshely kategóriában.
Hogy ez mennyire összetett feladat, azt el tudjuk képzelni, de csak példaként vegyük az egyértelműnek tűnő szállodai besorolást. Szálloda az az intézmény, ahol az utazók fizetés ellenében szállást foglalhatnak, az megfelel a jogszabályi előírásoknak és legalább 11 szobával rendelkezik. Tehát szálloda az ötcsillagos gyógyszálló és a garniszálló, apartman szálloda egyaránt.
A legjobb budapesti szállás
De térjünk vissza eredeti témánkhoz a legjobb budapesti szállás megtalálásához. A kiválasztást természetesen meghatározzák a pénztárcádon kívül az igények és célok is. Más szállást keres egy Budapesten ideiglenesen dolgozó vidéki munkás és mást egy külföldi, gyógyulni vágyó idős beteg.
A vidéki családok gyakran terveznek budapesti programokat részben a gyerekek igényeire szabva (Állatkert, Cirkusz, valamelyik színház előadása). De gyakoriak a felnőtt programok miatt történő több napos budapesti szállásfoglalások is. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy van fővárosban élő rokona, barátja, akinél elalhat.
A szálláshelyek forgalmának jelentős részét természetesen a külföldiek foglalásai teszik ki, ők a főbb turisztikai látványosságokat szeretnék megismerni és jellemzően a belvárosi szállásokat keresik.
Tehát szállásfoglalás során a jó döntéshez az első lépés az igények pontos megfogalmazása, annak a célnak a meghatározása, hogy miért jössz Budapestre, mennyi időt tervezel itt tölteni és mit szeretnél csinálni, megismerni a városból?