Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 02. szerda Rebeka napja van.
Közösségépítő főzés 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Közösségépítő főzés 
Elválasztó

Közös halászléfőzésre várják az érdeklődőket Szigetszentmiklóson.

2025/12/17 - 12:53

Idén szeptemberben elmaradt a hagyományos Halászléfőző verseny, ezért a Horgászegyesületek Pest Megyei Szövetsége több szervezettel összefogva úgy döntött, hogy közösen megszervezik a rendezvényt. Dolhai András, a szövetség elnöke elmondta, ezúttal nem versenyről lesz szó, hanem minden érdeklődő és helyi lakos bekapcsolódhat a közös főzésbe. A program során a résztvevők nemcsak együtt készíthetik el az ételt, hanem helyben meg is kóstolhatják azokat, sőt, akár el is vihetik magukkal a saját adagjukat. Hozzátette, a nagyszámú támogatásnak köszönhetően tudják megszervezni az esemény, így minden helyi lakos és érdeklődő részt vehet a programban. Hangsúlyozta, a résztvevők a helyszínen együtt készíthetik el a halászlevet, amely friss halból készül, tápláló és kifejezetten a téli időszakban ajánlott étel. A rendezvény egyben közösségi program is: a közös főzés lehetőséget biztosít a helyi lakosoknak a találkozásra, együttműködésre és tapasztalatcserére. Az eseményt december 21-én szervezik meg.

A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Kép forrása: pixabay.com

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink