A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.


Közösségi kertszépítő programot szervez a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium a Föld napja alkalmából.

Az intézmény tájékoztatása szerint az eseményt április 20-án, délután 4 órától rendezik meg, amelyre várják a diákok szüleit is. A kezdeményezés célja, hogy az iskola környezetét közös munkával tegyék rendezettebbé és esztétikusabbá, így készülve a közelgő ballagásra. A tervezett feladatok között szerepel a fűszerkert megújítása, az ágyások kigazolása, a betonládák rendbetétele, valamint új növények ültetése. A szervezők kiemelték: a szükséges alapanyagokat az alapítvány biztosítja, a résztvevőktől pedig elsősorban kerti szerszámokat – például kapát, gereblyét, metszőollót és kesztyűt – kérnek. A munkálatokat szakmai irányítás mellett végzik, így a csatlakozók segítséget is kapnak a feladatok elvégzéséhez. A program egyben lehetőséget teremt arra is, hogy a közösség tagjai együtt tegyenek az iskola környezetének szebbé tételéért.


A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon