Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 02. szerda Rebeka napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Középpontban a sport 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Középpontban a sport 
Elválasztó

Lezajlott az első forduló a Sziget Pumpa Kupán.

2025/09/15 - 14:13

Szeptember 13-án nagy érdeklődés mellett rendezték meg a Sziget Pumpa Kupa első fordulóját Szigetszentmiklóson, a Temesvári utcai pumpapályán. A versenyt a Városi Könyvtár és Közösségi Ház szervezte. igazgatója, Lázár Gergő, az intézmény igazgatója rádiónknak elmondta, sok fiatal állt rajthoz a szombati eseményen, azonban a kupa még nem ért véget: szeptember 20-án ismét verseny lesz, amelyre csütörtökig lehet nevezni. A részvétel továbbra is ingyenes, nevezni az intézmény közösségi oldalán és honlapján elérhető űrlap kitöltésével lehet. Hangsúlyozta, a sportos program iránt nagy az érdeklődés, ezért a jövőben is szeretnék folytatni az eseményt. Kiemelte, folyamatosan törekednek új programlehetőségek kínálására a szigetszentmiklósiak számára, hiszen a Sziget Pumpa Kupa első fordulója is jól bizonyította, hogy érdemes ilyen jellegű eseményeket szervezni.

Kép forrása: sargahaz.com

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink