Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Közalkalmazotti díjakat adtak át Dunaharasztin
Elválasztó
Hírek » Dunaharaszti » Közalkalmazotti díjakat adtak át Dunaharasztin
Elválasztó

Közalkalmazotti díjakat adtak át Dunaharasztin. A városban hagyománya van annak, hogy a város minden évben köszönetet mond azoknak, akik a városlakókért dolgoznak, akiknek hivatásuk, hogy gyógyítanak, tanítanak, kultúrát közvetítenek. Noha az iskolák fenntartója már évek óta nem a helyi önkormányzat, a képviselő-testület döntése szerint az általános iskolák és a gimnázium pedagógusai felé is kifejezte köszönetét a város. Dunaharaszti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntése értelmében minden közalkalmazott, védőnők, kisgyermeknevelők, óvodapedagógusok, zenetanárok, tanítók, általános iskolai és gimnáziumi tanárok, orvosok, idősgondozók, szociális munkások, művelődésszervezők, könyvtárosok pénzbeli jutalmat kapott a közösségért végzett munkája elismeréseképpen, valamint egy nagyszabású, vacsorával, élő koncerttel, zenés-táncos rendezvénnyel ünnepelték meg őket a Városi Sportcsarnokban. A költségvetésből elkülönített 50 millió forint idén is rendelkezésre állt erre a célra.

A Képviselő-testület 2014-ben alkotta újra azt a rendeletet, amelyben a városért és lakóiért kiemelkedő munkát végző közalkalmazottaknak és köztisztviselőknek adható kitüntető díjak adományozását rögzítik. A hagyományoknak megfelelően idén négy fő számára három díjkategóriában adott át kitüntetéseket a város vezetősége. A Dunaharaszti Gyermekeiért díjat Ambrus Jánosné Makai Éva, a Városi Bölcsőde nevelője vehette át. Dunaharaszti Kiváló Pedagógusa díjat kapott Szadainé Somogyi Erika, a Baktay Ervin Gimnázium tanára, aki nyugdíjba vonulása előtt még érettségizőit kísérte ebben a tanévben, és 42 éven át tanította az ifjúságot, valamint Buzsik Bernadett, a Hétszínvirág Óvoda mesterpedagógusa, aki 1993 óta dolgozik óvodapedagógusként. A Dunaharaszti Lakosságának Egészségéért, Szociális Ellátásáért díjat Kővágó Mónika, a szociális osztály munkatársa, a Vöröskereszt dunaharaszti szervezetének titkára kapta.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink