Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Az egyészségügyi és szociális terület szakdolgozói kapnk béremelést most.
Korábban érkezik a béremelés. Az eredetileg novemberre tervezett béremelést már a januári fizetéssel, vagyis a napokban megkapják az egészségügyi és szociális terület szakdolgozói. A nemzetgazdasági miniszter a közrádiónak beszélt arról, hogy mintegy 80 ezer embert érint az intézkedés, amely 20 milliárd forint kiadást jelent. Varga Mihály elmondta: a szakszervezetek kérésére utalják korábban a megemelt bért. Emlékeztetett, hogy idén a minimálbér 8 százalékkal 138 ezer forintra, a garantált bérminimum 12 százalékkal 180 500 forintra nőtt januártól. Tavaly pedig átlagosan 12 százalékkal emelkedett az állami szférában dolgozók bruttó bére.
kép: 24.hu
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.
Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.