Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
A Lakihegy Rádió sporthírei röviden.
Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott 4-0-ra legyőzte a vendég Liechtenstein csapatát az Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki mérkőzésén. A csoportot a portugál válogatott vezeti, a második Albánia, majd a mieink a harmadik helyen állnak. Utánunk Izrael, Görögország és Lichtenstein válogatottja következik.
Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott csatára ismét társaival készülhet, miután az orvosi vizsgálatok egészségesnek találták. A magyar szövetség Twitterén jelezte, hogy az orvosi vizsgálatok alapján edzésbe állhat a Hoffenheim támadója, aki így szerephez juthat a 2018-as oroszországi világbajnokság első, keddi selejtezőmérkőzésén a Feröer-szigeteken.
Az idény végén felhagy a versenyzéssel Felipe Massa – a 35 éves pilóta tizenöt évet töltött el a Forma–1-ben. 2002-ben kezdett a Sauber istállónál, 2006-tól pedig Michael Schumacher csapattársa volt a Ferrarinál. Jelenlegi csapatához, a Williamshez 2014-ben szerződött. Massa pályafutása során 41-szer állhatott dobogóra – 11-szer futamgyőztesként.
kép: nemzetisport.hu
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Értékesítés
Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek
Szerviz
Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek
1238, Budapest, Szentlőrinci út
+36 1 421 8100
A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:
Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!
Gyógyászat
Wellness
Szaunakultúra
Strand
Szállás
Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.
Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival) - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.
Facebook:
https://www.facebook.com/aqualand.rackeve