Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
KisDuna Tv - a város tévéje
Elválasztó
Hírek » Dunaharaszti » KisDuna Tv - a város tévéje
Elválasztó

Továbbra is a KisDuna Tv-vel kötött műsorszolgáltatási szerződést Dunaharaszti önkormányzata.

A testület a legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy a jelenleg is érvényben levő szerződést 2014 végéig meghosszabbítja. A televízió egyébként 2003 óta működik Dunaharasztin, helyi hírekkel, programokkal, regionális műsorokkal szórakoztatja a helyieket. A médium ezen kívül a városban működő sportegyesületek eredményeiről is rendszeresen beszámol. Az ülésen felmerült a kérdés, hogy más önkormányzatoktól miért nem kérnek támogatást. A televízió vezetője elmondta, csak dunaharaszti témákkal foglalkoznak, így a műsor nehezen értékesíthető.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink