Üdvözöljük a Lakihegy Rádió weboldalán!

Ma 2018. október. 15. hétfõ van, Teréz napja.


Kell a munkaerő

2018, október 11 - 11:08

Még mindig sok a hiányszakma.

A magyarországi listát már hatodik éve a szakmunkások vezetik, második helyen a sofőrök, a harmadik helyen pedig a mérnökök állnak. A különböző pályaorientációs napoknak köszönhetően egyre több fiatal ismerheti meg a munkaerőpiaci lehetőségeket. A múlt hét folyamán a szigetszentmiklósi Kardos István Általános Iskolában tartottak szakmaválasztó napot, melyen az Aries Nonprofit Kft. is részt vett. Ennek keretében a gyerekek a cég Határ úti telephelyén található fűtőműben és a környezetgazdálkodási egységnél is látogatást tettek - mondta Tiba Gábor, a Távhőszolgáltatási egység vezetője.

Amikor fiataloknak enged betekintést az Aries, élénk az érdeklődés. Makai Attila, a Környezetgazdálkodási egység vezető-helyettese elmondta, hogy rendszeresen visszatérő kérdés, hogy milyen vonalon kell továbbtanulni, ha a szigetszentmiklósi szolgáltató cégnél szeretnének elhelyezkedni. Hozzátette: a helyben is tapasztalható munkaerőhiány miatt szinte mindig van betöltetlen álláshely.

A munkaadói oldalon a munkaerő megbecsülésének, képzésének és megtartásának fontos szerepe van - ezt már László Ildikó, a Városgondozási egység vezetője mondta. Itt is sok a betöltetlen álláshely. Egész évben keresnek segédmunkásokat, betanított munkásokat, fűkaszást, asztalost, villanyszerelőt, festőt és kőművest. A fűtőműben is szabad néhány pozíció. Ide csőszerelőt és kazánfűtőt keres a cég. László Ildikó kiemelte, hogy az Aries már lassan 50 éve stabil munkahelyet biztosít a környéken élők számára, amit pótlékokkal, jutalommal és cafeteriával honorálnak.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!