Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
A jó döntések sorozata nyugalmat hozhat 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » A jó döntések sorozata nyugalmat hozhat 
Elválasztó

Sok vita övezte a szigetszentmiklósi képviselő-testület munkáját.

Már tavaly év elején is nagy feszültség alakult ki a képviselők között, mikor a polgármester egy személyben hozhatott döntéseket, azonban ezt követően az első képviselő-testületi ülésen a polgármesteri döntések közül több napirendet is újratárgyaltak, ahol szintén sok témában nem értettek egyet. Nagy János, a város polgármestere rádiónknak elmondta, 2021-ben az országos politika rányomta bélyegét az ülések hangulatára, de azt reméli ez jövő évben a választások ellenére csillapodni kezd.

Első helyen a lakosság érdekei állnak. Nagy János hozzátette, a viták ellenére mind a képviselő-testületi üléseken, mind pedig a közösségi oldalakon továbbra is a szigetszentmiklósiak érdekeit tartja majd szem előtt.

A Mozaik című másorban készített teljes interjú az alábbi itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink