Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 07. hétfő Appolónia napja van.
Innováció 
Elválasztó
Hírek » Halásztelek » Innováció 
Elválasztó

Több fejlesztést terveznek Halásztelken.

Ezt mondta el rádiónknak Nagy Barnabás polgármester. Hozzátette, a képviselő- testület februárban tárgyal a 2025-ös költségvetésről, a tervezetben pedig több települési beruházást is megfogalmaztak. Kiemelte, a többi között új buszmegállók építése, a közterületek és közvilágítás fejlesztése, de a játszótereken az új eszközök telepítése is központi feladatnak mondható. Az esztétikai beruházások mellett fontos a biztonság megőrzése is, amit térfigyelő kamerák segítenek majd, hangsúlyozta a város első embere. A város első embere azt is elmondta, az elmúlt években is több utat felújított az önkormányzat, mely munkálatok a jövőben is folytatódnak. Kiemelte, továbbá a kátyúzási feladatok mellett a gyalogosok biztonságos közlekedésére ügyelve, a járdák építését is fontosnak tartják.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink