Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 07. hétfő Appolónia napja van.
Idén is az egészség a központi téma 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Idén is az egészség a központi téma 
Elválasztó

Idén is folytatódik az előadássorozat.

A Dr. Bakonya Mária Emlékalapítvány és Egészségház Szigetszentmiklós tavaly júliusban indította el az egészséggel foglalkozó programját, melynek keretében minden hónapban előadásokkal készültek a résztvevőknek. Júliusban a nap és a szolárium káros hatásairól tartott előadást Dr. Raffay Éva, augusztusban Dr. Gindl Dorottya beszélt a munkák világába való visszatérésről a kismamák szemszögéből nézve. Szeptemberben a mozgásszervi problémákról tartott előadást Lenkó Petra, októberben a stressz szerepe volt a fő téma, novemberben a reklámok veszélyeivel és káros hatásaival ismerkedhettek meg az érdeklődők, decemberben pedig a láz kezeléséről tartott előadást Pásztor Ildikó. Gáspár Kornélia, az emlékalapítvány munkatársa, az események főszervezője rádiónknak elmondta, idén első alkalommal, január 14-én a magyar futballról tart majd előadást Czékus Lajos. Hozzátette, igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy minden érdeklődőt megszólítsanak. Kiemelte, betegjogi kérdésekről, a gyermekellátássról, de életmentő beavatkozásokról is hallhatnak az érdeklődők az idei alkalmakon. Az események továbbra is a Szigetszentmiklós-Újvárosi - Református Gyülekezet "FÉSZEK" teázójában lesznek.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?

A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.

A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.

Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.

Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!

https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/

https://knipping-automotive.com/company/locations/#hungary

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink