Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 07. hétfő Appolónia napja van.
Hatalmas érdeklődés 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Hatalmas érdeklődés 
Elválasztó

Ismét teltházas koncertet adott a Duna Szimfonikus Zenekar

Szigetszentmiklóson. Hasonlóan a tavalyi évhez, idén is hatalmas érdeklődés övezte a szimfonikus zenekar újévi koncertjét. Az esemény január 12-én vasárnap volt megtekinthető az Ádám Jenő Átalános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében. Horváth Gábor, karmester rádiónknak elmondta, a tavalyi koncertet az egyik legszebb emlékei közé sorolja, hiszen a közönség szeretete és a szervezők kedves fogadtatása mellett teltházas esemény is volt, ami idén sincs másként. Hozzátette, Johann Strauss művei mellett idén filmzenékkel is készültek a közönségnek. Kiemelte, Szigetszentmiklós mellett idén is több, távolabbi településre látogat el a Duna Szimfonikus Zenekar. Miskolc mellett, Gödöllőn, Győrben és Békéscsabán találkozhat velük a közönség. A megszokott budapesti előadások pedig továbbra is elérhetőek lesznek, ezúttal a Marczibányi Téri Művelődési Központban, hangsúlyozta a karmester.

Kép forrása: Szigetszentmiklós város hivatalos közösségi oldala

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink