Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 26. szombat Jusztina napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Reggeli Szendi Hajn... Lakihegy Rádió
Halászlevet készítettek a csapatok 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Halászlevet készítettek a csapatok 
Elválasztó

51 csapat főzött idén a szigetszentmiklósi Halászléfőző versenyen.

2024/09/10 - 15:16

Szeptember 7-én, a Kéktó Szabadidőparkban 21. alkalommal rendezték meg a Csepel- szigeti Halászléfőző Versenyt. Lázár Gergő, az eseményt szervező Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója rádiónknak elmondta, a versenyre már júliustól lehetett jelentkezni, azonban akkor még csekély volt az érdeklődők száma. Kiemelte, az esemény előtt néhány héttel azonban nagyon sok csapat adta le jelentkezését, ami ismét egy jó hangulatú eseményt eredményezett Szigetszentmiklóson. Hangsúlyozta, az esemény kiegészítő programja minden évben a Szigetszentmiklósi Lovas Klub által rendezett Szüreti felvonulás. A klub tagjain kívül a környező települések lovasai, csikósai, huszárai is, valamint a Tököli Délszláv Együttes, a helyi Napraforgók Néptáncegyüttes táncosai és zenészei indultak el a polgármesteri hivataltól. Kiemelte, útjuk során, több helyszínen is megálltak, végül a halászléfőző verseny helyszínére, a Kéktó Szabadidőparkba érkeztek.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?

A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.

Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.

KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!

Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.

Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.

Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.

Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.

Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026

"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."

 

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink