Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Kétszer annyian hűltek ki eddig.
Halálra fagyott egy férfi Ferencvárosban. Budapesten, a IX. kerületben egy holttesthez riasztották a rendőröket és mentősöket. Az Origo cikke szerint egy hajléktalan halhatott meg a Kvassay Jenő úton. Úgy tudják, közterületen, egy romos házban találtak rá a kihűlt férfira. A Magyar Szociális Fórum összesítése szerint 2016 decemberének végéig összesen 80-an fagytak halálra, közel kétszer annyian, mint 2015 azonos időszakában.
A hajléktalanellátó rendszer, valamint a Belügyminisztérium munkatársainak felkészítése megtörtént, a földgázellátás pedig folyamatos - mondta egybehangzóan az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy-egy államtitkára a budapesti sajtótájékoztatón. A MTI beszámolója szerint Czibere Károly, szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára közölte, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy senkinek se kelljen az utcán éjszakáznia, országszerte 11 100 férőhely áll a hajléktalanok rendelkezésére, ez még a leghidegebb éjszakákon is elégséges.
A rendkívül hidegben a hajléktalanokra is jobban oda kell figyelni. Erre szólít fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Közleményükben azt írták, hogy várhatóan a leghidegebb januári hétvége közeledik. A hőmérséklet helyenként -15 fok alá esik és ilyen időben az ember akár 10 perc alatt kihűlhet. A szeretetszolgálat azt kéri, ha valaki a földön fekvő embert lát, szólítsa meg és hívjon hozzá segítséget. Hangsúlyozták, hogy intézményeikben senkit nem utasítanak el férőhelyhiány miatt. Ha a szállók megtelnek, krízisközpontokat nyitnak.
Kép forrása: Boon
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:
Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!
Gyógyászat
Wellness
Szaunakultúra
Strand
Szállás
Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.
Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival) - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.
Facebook:
https://www.facebook.com/aqualand.rackeve
Értékesítés
Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek
Szerviz
Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek
1238, Budapest, Szentlőrinci út
+36 1 421 8100