Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 11. péntek Nóra, Lili napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Hagyományőrző tábor 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Hagyományőrző tábor 
Elválasztó

Nagy igény mutatkozik a kézműves táborokra a térségben.

Július 24-28-ig a Városi Könyvtár és Közösségi Házban Sándor Zoltánné, nemezelő és oktató tartott kézműves tábort a gyerekeknek, aki rádiónknak elmondta, idén második alkalommal rendezte meg ezt a tábort, amire most is nagy volt az érdeklődés, összesen 20 gyerek töltötte szabadidejét ebben a táborban. Hozzátette, fontosnak tartja a hagyományőrzést, ezért a gyerekek például a nemezeléssel is megismerkedhettek, melyet hagyományosan birkagyapjúból, víz és szappan segítségével, gyúrással készítettek. Kiemelte, vannak olyan gyerekek, akik már tavaly is részt vettek a táborban, azonban vannak újak is, sőt a korosztály is változó. Igyekszik minden gyermeknek figyelembe venni az igényeit, és ez által összeszoktatni őket ebben a néhány napban, tette hozzá Sándor Zoltánné.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink