Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!


A biztonságos közlekedés alapjaival ismerkedhetnek meg a gyermekek.

A kerékpár és a roller biztonságos használatára irányuló programot szerveznek Szigetszentmiklóson a közlekedési kultúra fejlesztése érdekében. Grünvald Nikoletta, ötletgazda rádiónknak elmondta, a rendezvény célja, hogy a gyermekek játékos formában sajátítsák el a KRESZ alapvető szabályait, és biztonságosabban vehessenek részt a közlekedésben. A „Gurulj okosan!” elnevezésű esemény a Közlekedési Kultúra Napjához kapcsolódik, és a Miklósi Baráti Klub társrendezvényeként valósul meg. A program során a többi között részegszemüveg kipróbálására, közlekedésbiztonsági foglalkozásokra, elsősegély-bemutatóra és kvízre is várják az érdeklődőket. A program ötletgazdája kiemelte, a kezdeményezés legfontosabb célja, hogy már fiatal korban megalapozzák a tudatos és biztonságos közlekedési szemléletet. Kovács Lilla, egészségügyi szakember hozzátette, azt is fontosnak tarják, hogy a gyermekek és szüleik ne csak a megelőzés fontosságát ismerjék meg, hanem azt is, mit kell tenni, ha bekövetkezik a baj. A szakemberek felhívják a figyelmet: a felmérések szerint tavaly mintegy 800 gyermekkorú baleseti sérültet láttak el, az esetek többségében agyi és arckoponya-sérülésekkel. Ez is indokolja, hogy a közlekedésbiztonság kiemelt szerepet kapjon már fiatal korban. A program során hangsúlyozzák a védőfelszerelések használatának fontosságát is, hiszen ezek jelentős védelmet nyújtanak, ugyanakkor még ezek mellett is előfordulhatnak balesetek. A rendezvényt május 9-én, szombaton 9 és 12 óra között tartják a Kéktó Szabadidőparkban.
Kép forrása: Grünvald Nikoletta közösségi oldala
A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készült teljes interjú itt meghallgatható:


Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
Nálunk jó kezekben van!
Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!
Szakképzett, és tapasztalt kollégák.
Többszáz elégedett páciens!
Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!
Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!
Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!
A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.
Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.
- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia
A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?
További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631
Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon