Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
Megkapták idei első, magasabb fizetésüket a felsőoktatásban dolgozók.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az MTI-nek elmondta, 2016. januárjában kezdődött el a felsőoktatási oktatók, kutatók és tanárok bérfejlesztési programja. Akkor 15 százalékkal emelkedtek a bérek. Tavaly és idén pedig további 5-5 százalékos béremelést kaptak. Palkovics László elmondta, hogy 2010-hez képest egy egyetemi tanár fizetése 430 ezer forintról 550 ezerre emelkedett, míg a tanársegédek 175 ezres bére 222 ezer lett, a főiskolai tanárok esetében pedig 328 ezer forintról nőttek a bérek 416 ezerre. A bérfejlesztés nem áll meg, tette hozzá az államtitkár, aki elmondta, hogy a tervek szerint a jövőben bevezetnék a teljesítményalapú bérezést.
Kép forrása:NLCafé
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!
Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!
facebook.com/MisiKemencéjePizza
Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.
A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.
Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.