Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!


Második alkalommal rendezték meg a karácsonyi autós felvonulást Szigetszentmiklóson.

A díszfénybe öltöztetett gépjárművek december 21-én, vasárnap este 5 órától járták be a város utcáit, ünnepi hangulatot teremtve a lakosság számára. A karácsonyi autós menet a Szent Erzsébet téri parkolóból indult, majd a Városi Sportcsarnok melletti nagy parkolóban ért véget. Az esemény célja az volt, hogy az ünnepi időszak közeledtével közösségi élményt nyújtson, valamint erősítse a város összetartozását. A rendezvényt az Egységben a Városért Egyesület szervezte meg. Nagy János polgármester rádiónknak elmondta, a karácsonyi autós felvonulás idén is óriási sikert aratott, és a résztvevők, valamint a nézők visszajelzései alapján a kezdeményezés fontos szerepet tölt be Szigetszentmiklós ünnepi programkínálatában. A nagy érdeklődésre való tekintettel az Egységben a Városért Egyesület tervei szerint 2026-ban is megszervezik a karácsonyi autós felvonulást Szigetszentmiklóson. A rendezvény az elmúlt években jelentős közösségi eseménnyé vált, amely számos látogatót vonzott a város utcáira. Nagy János polgármester hozzátette, a jövőben tovább szeretnék bővíteni az esemény programját. Kiemelte, hogy a felvonulás mellett kiegészítő programokkal is készülnek, hogy még teljesebb ünnepi élményt nyújtsanak a kilátogatóknak.
Kép forrása: Nagy János hivatalos közösségi oldala
A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:


Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!
Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?
A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.
Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.
A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.
Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.
Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.
Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.
Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.
Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026
"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon