Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Dunaharaszti képviselő-testülete az önkormányzat 2022. évi gazdálkodását bemutató zárszámadási rendelet megtárgyalásakor megállapította, hogy a város felelősen gazdálkodott a rendelkezésére álló forrásokkal, a bevételi és kiadási előirányzatokat teljesítette. Döntöttek 564 millió forint szabad pénzmaradvány felosztásáról is, amelynek túlnyomó részét energiahatékonysági beruházásokra költi majd el a város, a jövőbe fektetve ezzel. Terveik szerint felújítják a Mese Óvoda hőközpontját, kicserélik a Családsegítő Szolgálat, a Hétszínvirág Óvoda, a Polgármesteri Hivatal és a Rendőrség-Rendészet elavult kazánjait, és folytatják az intézményekben a világítás led-es korszerűsítését. Ezen kívül támogatják a DMTK szakosztályait, növelik a városi rendezvények keretét, és jelentős összeget helyeznek tartalékba is, mondta el Fényes István, a Városfejlesztési, Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottság elnöke.
Ugyanekkor döntöttek arról is, hogy honnan, kitől vásárol a következő fűtési idényre gázt Dunaharaszti.
Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.
Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.
Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.
Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon.
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!
Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?
A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.
A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.
Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.
Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!
https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/