Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Letették az esküt a képviselők.
A választási kampányban folytatott versengést félretéve, az együttműködés jegyében kell újrakezdeni az z önkormányzati munkát – mondta Vezér Mihály Százhalombatta polgármestere a képviselő testületi alakuló ülésen. Hozzátette: számos jog – és feladatkört, valamint jelentős forrást is veszített a város az elmúlt években, de mindent meg kell tenni, hogy megvalósíthassák a választóknak tett ígérteket. A számos beruházás és fejlesztés mellett kiemelte a szolidaritást, különösen az idősek támogatását és az eddiginél aktívabb ifjúságpolitikát. A rendezvényen átadták a Pro Urbe Százhalombatta Díjat is, amelyet dr. Farkas Sándor gyógyszerész vehetett át. Vezér Mihály Százhalombatta polgármestere bejelentette, hogy a képviselő-testület kezdeményezésére a miniszterelnökség határozatlan időre szóló címzetes főjegyzői címet adományozott dr. Turbucz Sándor jegyzőnek. Vezér Mihályt hallják.
Kép:battanet.hu
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.
Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!
Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!
Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.
Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!