Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Egy évtizede keresett rablót találtak meg a rendőrök
Elválasztó
Hírek » Dunaharaszti » Egy évtizede keresett rablót találtak meg a rendőrök
Elválasztó

Hosszú nyomozás után. 

Dunaharasztiban fogtak el egy tíz éve körözött bűnözőt a Pest megyei rendőrök – adta hírül a rendőrség hivatalos honlapja. A bűnöző egy törökbálinti házba tört be két társával együtt és kiraboltak egy 65 éves nőt, akit az elkövetés közben meg is sebesítettek. Az eset során az elkövetők jelentős összegű pénzt, valamint nagy értékű fényképezőgépet tulajdonítottak el.  A rendőrök hónapokig nyomoztak a támadók után, a beszerzett adatok, információk azonban nem bizonyultak elegendőnek az ügy megfejtéséhez, a rablók azonosításához és felkutatásához. Egy idő után a nyomozást felfüggesztették, ám idén januárban érkezett olyan, eredménnyel kecsegtető információ, amely végül elfogáshoz vezetett. Megfelelő előkészítés és felderítés után 2021. február 16-án hajnalban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztálya munkatársainak közreműködésével elfogták a gyanúsítottat egy dunaharaszti címen. A 45 éves B. Csabát tartózkodási helyéről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Róna utcai objektumába előállították. A gyanú szerint ő és jelenleg ismeretlen bűntársa követte el a támadást.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink