Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. április 19. szombat Emma napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Itt élünk- ismétlés Lakihegy Rádió
Dunavarsányi művész szobra a Széna téren
Elválasztó
Hírek » Dunavarsány » Dunavarsányi művész szobra a Széna téren
Elválasztó

Idén október 10. óta olyan szobor áll fővárosunk egyik legforgalmasabb közterén, amit egy dunavarsányi hölgy, Hitter Magdolna készített. Budapest II. kerületének önkormányzata írta ki a pályázatot, amelyben egy olyan 56-os emlékművet kért, ami a hétköznapi hősöknek állít emléket a Széna téren. E pályázaton nyert a hatdé művészcsoport, soraiban Magdolnával. A Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrászművész szakán végzett hölgy két társával, Horváth Csillával és Lipták Ágnessel alkotta meg közel másfél éves tervezési és kivitelezési munkával a szobrot.

A köztéri szoborként nem kiemelkedően nagy méretű, 220 centiméter magas, 80x55 szélességű sötétszürke betonhasáb nem patetikusan viszonyul 56-hoz, de éppen ez volt a cél. A csoport éppen a mindennapokat szerette volna vegyíteni a forradalommal, és ezt korabeli használati tárgyak ábrázolásával érte el, persze a forradalomra, a harcokra is utalva bilinccsel, Molotov-koktéllal, gumibottal. Így kaptunk egy olyan emlékművet, ami előtt el lehet tölteni az időt, az idősebbek visszaemlékezve, a fiatalabbak ismerkedve, felfedezve.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink