Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 08. vasárnap Zsombor napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Bucka- tavi zsibvásár 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Bucka- tavi zsibvásár 
Elválasztó

Kirakodóvásárt tartanak Szigetszentmiklóson.

2026/06/23 - 13:54

Június 27-én, szombaton ismét kirakodóvásár várja az érdeklődőket Szigetszentmiklóson, a Bucka-tónál. A Közösség a Fejlett Városért Egyesület által szervezett, évek óta hagyományos rendezvény reggel 8 órától délután 3 óráig kínál lehetőséget az adásvételre és a közösségi találkozásra. Gyurcsik József, az eseményt szervező Közösség a Fejlett Városért Egyesület elnöke rádiónknak elmondta, a vásárra ezúttal 60 árus jelentkezett, akik különféle hasznos, jó állapotú tárgyakat kínálnak majd az érdeklődőknek. Hozzátette, az idei évben a nagy érdeklődésre való tekintettel minden hónapban megrendezik a vásárt egészen októberig. Kiemelte, a program népszerűségét jól mutatja a jelentkezők magas száma, emellett a korábbi évek tapasztalatai alapján a vásárlók közül is sokan látogatnak ki a Bucka-tóhoz. Hangsúlyozta, a jelentkezés továbbra is nyitott, mivel a Bucka tónál bőven rendelkezésre áll elegendő terület az árusok számára. Kiemelte, az árusoknak nem kell helypénzt fizetniük, ugyanakkor arra kérik őket, hogy egy tálca süteménnyel járuljanak hozzá a közösségi programhoz. A felajánlásokat az esemény résztvevői közösen fogyaszthatják el a vásár ideje alatt. Az elnök az is részleezte, hogy az árusok számára 3x3 méteres helyeket biztosítanak, de igény esetén akár két helyet is rendelkezésre tudnak bocsátani.

Kép forrása: Közösség A Fejlett Városért Egyesület hivatalos közösségi oldala

A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készült teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink