Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!


Több száz gyermek vett részt a baleset-megelőzési programban.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság 2022-ben indította el baleset-megelőzési programját, melyben az általános iskolás gyerekeket készítették fel a biztonságos közlekedésre. Német István, alezredes úgy fogalmazott, fontos, hogy a gyerekek még iskolás korban megismerkedjenek a közlekedési forgalom sajátosságaival és elsődlegesen a szülőknek kell példát mutatniuk, hogy hogyan kell biztonságosan közlekedni. Hozzátette, a program sikeresnek mondható, hiszen mintegy 400 gyermeket látogattak meg a térség iskoláiban, akik elméleti és gyakorlati órákon is részt vehettek. Kiemelte, a térség iskoláinak udvarán felépített pálya az elméleti tudás alkalmazásáról szólt, ahol a gyerekeknek elsősorban a közlekedési táblákat kellett felismerniük és azok alapján biztonságosan közlekedniük.


Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.
Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.
Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.
Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon.
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon