Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 12. szombat Izabella napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Barcsay Jenő és tanítványai 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Barcsay Jenő és tanítványai 
Elválasztó

Szigetszentmiklós a 47. kiállítási helyszíne a Barcsay mester és tanítványai című szitanyomat vándorkiállításnak.

Március 7-én, a Városi Könyvtár és Közösségi Ház Városi Galéria részlegén nyílt meg a kiállítás. A tárlat Barcsay Jenő, Balogh László, Deim Pál és  Konok Tamás képzőművészek munkáit mutatja be. Külüs László, a Barcsay Jenő Képzőművészeti alapítvány kurátora rádiónknak elmondta, a művek azért is különlegesek, mert mind a négy alkotó – mester és tanítványai – szitanyomatai mintegy kompozíciójukkal, struktúrájukkal – hordozzák művészetük lényegét, és ilyen módon a kiállítást látogatók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a XX. század magyar képzőművészetének egy kimagasló mestere és tanítványai műveivel. Hozzátette, idén adták át a 90. Barcsay- díjat, amit 35 év alatti, magyar ajkú, felsőfokú tanulmányaikat már befejezett pályakezdő festőművészek pályázhatnak meg. Ennek célja, hogy a fiatal művészek pályakezdését segítse.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink