Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Átalakul a költségvetés Dunaharasztiban
Elválasztó
Hírek » Dunaharaszti » Átalakul a költségvetés Dunaharasztiban
Elválasztó

A végén minden forint a helyére kerül. 

A veszélyhelyzet miatt 115 millió forintot kell a központi költségvetésbe utalnia Dunaharasztinak, így újra kell tervezni a költségvetést, hiszen ez egy váratlan és jelentős kiadás a település számára. Szalay László polgármester a Dunaharaszti Online oldalnak elmondta, hogy a zöldhulladékgyűjtésből vállalt városi kiadásokat a felére csökkentették, amivel 25 milliót takarítottak meg, emellett pedig lemondták az idei első félévre eső rendezvényeket is, amelyekkel 20 milliót spórolt az Önkormányzat, az egyelőre kérdéses, hogy az augusztus 20-i ünnepséget megtartják-e. A város a nemzetközi kapcsolatokkal kapcsolatos költségeket is megrövidítette, de a Vagabond-korzót sem támogatja idén Dunaharaszti. A csapadékvíz-elvezetés munkálatainak áttervezésével és az intézmények karbantartásának elhalasztásával összesen 60 milliót takarít meg a város.

(Fotó: Dr. Szalay László / Facebook)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink