Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért napja van.
Anyák Napjára hangolódva 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Anyák Napjára hangolódva 
Elválasztó

Kézműves programokkal és koncerttel készülnek Szigetszentmiklóson.

2026/04/29 - 14:53

Kézműves Délutánra és gyerekzenekari koncertre várják az érdeklődőket május 2-án, szombaton Szigetszentmiklóson. A programok délután fél háromkor kezdődnek a Fészek Teázóban. A szervezők célja, hogy minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást nyújtsanak. Hegedűs Zsuzsanna, a Bástya Terápiás Közösségi Alapítvány kuratóriumi elnöke rádiónknak elmondta, a rendezvényen több állomáson kézműves foglalkozásokkal készülnek, ahol a résztvevők szakemberek segítségével próbálhatják ki a tűzzománcolást és a nemezelést. A programot kifejezetten az Anyák Napjára hangolva állították össze, így a gyermekek saját készítésű ajándékkal is meglephetik édesanyjukat. A szervezők ugyanakkor a szülőkre is gondoltak: számukra külön foglalkozásokat biztosítanak a rendezvény ideje alatt. A Kézműves Délután és gyerekzenekari koncert elnevezésű program keretében a Jazzband délután 5 órától lép fel az Újvárosi Református Templomban. Hegedűs Zsuzsanna kiemelte, először egy adventi koncerten hallotta a zenekart, és azonnal megtetszett neki a produkció. Hozzátette, a fiatal zenészek örömmel fogadták a felkérést. Kiemelte azt is, hogy a Jazzband különlegessége, hogy a zenekart szigetszentmiklósi diákok alkotják, ami még közelebb hozza a fellépést a helyi közönséghez.

Kép forrása: Bástya Terápiás Közösségi Alapítvány hivatalos közösségi oldala

A Süss el Nap! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink