Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 26. szombat Jusztina napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Adventi Vasárnap 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Adventi Vasárnap 
Elválasztó

Beltéri és kültéri programokkal várják az érdeklődőket advent első vasárnapján.

2024/11/29 - 13:27

December 1-én, a Szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Házban, illetve az előtte található parkolóban számos karácsonyi műsorral és foglalkozással várják a kiérkező családokat. Lázár Gergő, az intézmény igazgatója rádiónknak elmondta, reggel 9 és délután 1 óra között nyitva lesz a gyermek- és felnőtt könyvtár is, ahol számos kedvezménnyel várják az új és régi olvasókat. Hozzátette, a fiatalabb és idősebb gyermekeket is különböző foglalkozásokkal várják az épületben. Hangsúlyozta, a Csepel Autó 75 éves évfordulója alkalmából rendezett kiállítás egy része pedig kint lesz megtekinthető, hiszen a parkolóban több teherautót is szemügyre vehetek a látogatók. Kiemelte, a gyermekek számára idén is elérhető lesz az állatsimogató a városi karácsonyfa mellett, továbbá a nagy sikerű hordóvonat is egész nap közlekedik majd. Hangsúlyozta, a színpadi programok pedig délután 2 órakor kezdődnek.

Kép forrása: sargahaz.com

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink