A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.


A Szigetszentmiklósi Napraforgók Néptáncegyüttes Floridában lép fel.

A néptáncegyüttes a tengerentúlra utazik, hogy részt vegyen a 19. Sarasotai Magyar Fesztiválon. Az eseményt november 8-án és 9-én rendezik meg az Egyesült Államokban, Floridában, ahol a csoport meghívott fellépőként képviseli Magyarországot. Hidvégi Éva, a Napraforgók Néptáncegyüttes művészeti vezetője rádiónknak elmondta, a néptáncegyüttes célja, hogy a magyar tánc és zene örömét elvigye a tengerentúli magyar közösségekhez. Hozzátette, a fesztivál elsősorban a kint élő magyaroknak szól, akik nemcsak néptánc-előadásokat, hanem hagyományos magyar ételeket és kulturális programokat is élvezhetnek majd. Hangsúlyozta, a Napraforgók néptáncegyüttes egyórás műsorral készül a rendezvényre, amelyet nagy lelkesedéssel és komoly felkészüléssel állítottak össze. Hangsúlyozta, tavaly Görögországban, tavalyelőtt pedig Kínában mutatták be a magyar néptánc hagyományait. Ezek a lehetőségek korábbi nemzetközi kapcsolatok és szakmai ismeretségek révén valósulhattak meg. Kiemelte, az idei floridai meghívás is ezeknek a kapcsolatoknak, valamint a támogatók segítségének köszönhető, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az együttes elutazhasson és felléphessen a tengerentúlon.
Kép forrása: Napraforgók és Szotyola Néptánccsport hivatalos közösségi oldala
A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készített telljes interjú itt meghallgatató:


A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?
A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.
Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.
A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.
Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.
Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.
Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.
Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.
Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026
"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."
A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!
Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!
További információ: wtuzep.hu
Minőség, megbízhatóság, Witzing


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon