Az Újház Tökölben szinte minden kapható, ami az építkezéshez, felújításhoz kellhet!
Újház Tököl és Szigetcsép között.


Vasárnap a hölgyek Dunaújvárosban vendégeskednek és igencsak nehéz feladat vár az SzNKSE játékosaira. Előbb a felnőttek küzdenek meg a Dunaújváros II csapatával. Mindkét gárda 8 ponttal áll, az Újvárosiak jobb gólarányuk miatt a másodikak, míg a Miklósiak a negyedik helyen vannak öt forduló után. A következő, juniorok mérkőzésén szintén a Dunaújváros ellen, talán még nehezebb dolga lesz a lányoknak. A hazaiak 100%-os teljesítménnyel imponáló 183-73-as gólaránnyal kimagaslanak a mezőnyből, míg lányaink két győzelem mellett három vereséget számlálnak, mely eddig a kilencedik helyre elegendő. Az uraknál, az SzKSK II szintén vasárnap 19:00 kezdettel a Mogyoródi KSK II csapatát látja vendégül a Városi Sportcsarnokban. A vendég Mogyoródiak egy győzelemmel a táblázat alsó felében tanyáznak. Kell ennél kellemesebb ellenfél a tabella harmadik helyét 11 ponttal elfoglaló Miklósiaknak? Az első számú csapat ezen a hétvégén nem játszik.


Az Újház Tökölben szinte minden kapható, ami az építkezéshez, felújításhoz kellhet!
Újház Tököl és Szigetcsép között.
Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.
A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.
Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.
Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.
Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon