A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
A miklósiak tavaly alaposan megismerték a Cegléd együttesét, ugyanis az összevont NB II-nek, illetve a Ligakupának köszönhetően 2013 őszén négy alkalommal is találkoztak egymással. Ehhez, ha hozzávesszük az idei kiírásban lejátszott bajnokit, akkor másfél éven belül már a hatodik meccsük lesz a hétvégi összecsapás. Eddig teljesen kiegyenlített az egymás elleni mérleg, két miklósi mellett, egy döntetlent és két Ceglédi sikert jegyeznek a csapatok, a gólarány pedig 3:3.
Az SzTK-hoz hasonlóan a Ceglédiek szintén öt új játékossal vágnak neki a tavaszi szezonnak. Balog Marcell, Farkas Zoltán, Kovács Dániel és Urbán Pál mellett Nikola Pantovics érkezett kölcsönbe. A Soroksárról igazolt Urbánon kívül támadást segítő játékosokkal bővült a keret, az ősszel öt találatig jutó Koós Gáborral együtt így gólérzékeny futballisták rohamozhatják a hazaiak kapuját.
Hazai részről Barna Zsolt játékára nem számíthat majd Székely Tibor. A miklósi Csapatkapitány Soroksáron begyűjtötte szezonbeli ötödik sárgalapját, ezért kényszerül kihagyni a szombati összecsapást.
A találkozót Nagy Róbert dirigálja majd, segítői Demeter János és Punyi Gyula lesznek.
A Cegléd elleni mérkőzés 2015. február 28-án, szombaton 14 órakor kezdődik.
„Mindannyian nagyon várjuk már az itthoni kezdést, örülünk, hogy újra tétmeccsen bizonyíthatunk szurkolóink előtt. Mindenképpen győzelemben gondolkodunk, nem kereshetünk kifogásokat, mert a vezetőség minden kérésünket teljesítette a felkészülés során, illetve a támadó szekcióba is érkeztek játékosok az utolsó pillanatban. Igaz nekik még van egy kicsi lemaradásuk, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan csapatunk erősségei lesznek. Jó erőkből álló, egységes ellenféllel nézünk szembe szombaton, akiknek tudását nem tükrözi hűen a tabellán elfoglalt helyezés. Remélem kellőképpen felkészültünk a játékukból, dominálni, győzni akarunk a mérkőzésen, megörvendeztetve ezzel szurkolóinkat.” – fogalmazott az SzTK-Erima vezetőedzője a szombati találkozó előtt.
Forrás: sztkfutball.hu
A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.
Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!
Értékesítés
Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek
Szerviz
Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek
1238, Budapest, Szentlőrinci út
+36 1 421 8100