Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 06. péntek Lénárd napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Voksokra várva (április 8.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2026-04-08

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha már minden érvet mérlegelve biztosan eldöntötték: hová rajzolják az X-et vasárnap. Most van értelme a megfontolt döntésnek, ellentétben a rendszerváltozás előtti évtizedekkel, amikor vérmérséklettől függően össznépi csöndes dühöngés vagy kínunkban nevetés volt ilyenkor, hiszen a Hazafias Népfront egyellen jelöltjére lehetett több évtizeden keresztül szavazni a népi demokráciában, illetve nemcsak lehetett, hanem kellett is, mert emlékszem, hogy nálunk annak idején késő délután becsöngettek, hogy „az elvtársék még nem voltak szavazni, igyekezzenek, mert elkésnek!” Azután hamar közölték „a nép döntését” is: általában Kádár volt az első 99,8 százalékkal, X. elvtárs a második 99.7-del a második és így tovább, a 99.5 tizedes eredmény már csúfos bukásnak számított. A választás napján az egész országban teljes alkoholtilalom volt, nehogy egy választópolgár rossz helyre húzza be az X-et. Azután eljött végre az a szavazás is, amely eltörölte az egész csúfos cirkuszt és megteremtette a valódi választás lehetőségét. Az elmúlt hetekben egyesével bemutatkoztak a képviselőjelöltek – most a hallgatóknak lehetősége nyílik rá, hogy összehasonlítsák a programokat, terveket. Vannak ügyek, amelyek visszaköszönnek a jelölteknél, jeléül annak, hogy sok embert érintő gondok megoldási elképzeléseiről van szó és van olyan is, amely meghökkentően újnak tűnik, mint például a mozgó tb. Hallgassuk együtt, ki mit tenne, ha lehetősége nyílna a cselekvésre!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink