Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 02. hétfő Achilles napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Választások előtt 1. (május 22.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-05-22

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha nem dugják be a fülüket a mindenfelől ránk ömlő választási felhívás, buzdítás, rábeszélés elől. Tegyenek így ezzel a műsorral is - rögtön kiderül, miért. 2024. május 22-én, szerdán este, az ismétléskor, szombaton 14 órától és a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével bármikor fontos ügyeinkről szóló gondolatébresztő műsorunk, a Sziget Szelet XV. évfolyamának 21. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Azért kértem, hogy ne másik adót hallgassanak, mert most és a következő két adásban  elsősorban a szigetszentmiklósiak érdekeiről lesz szó. Egyre fogy a június 9-re kitűzött kettős választásig hátra levő idő - összesen három Sziget Szeletre van lehetőség addig az időpontig. Ebben a három adásban a polgármester-jelöltek mutatkoznak be - persze, ezt képletesen értem, mert valamennyiük ismert a választók előtt -, sorra elmondják terveiket és azt, hogy mit, miért tennének másképpen. A jelen pillanatban összesen kilencen gondolják úgy, hogy sikerül megszerezni a legtöbb szavazatot. Egy-egy adásban hárman-hárman szerepelnek majd, nagyjából tíz perc körüli időtartamban és természetesen lesz mondataik között egy kis elválasztó zene is.  Érdekes és érdemes nemcsak megísmerkedni az elképzelésekkel, hanem egyúttal összehasonlítani: kinek, mi, miért a fontos. A pártpolitika - szándékosan - kívül marad a kérdéseken, csak a városra vonatkozó elképzelések vannak a középpontban. Három mai polgármester-jelöltünk: Papp István, Kántor Ferenc és dr. Vántsa Botond. Patek Edina kolléganőmmel, az interjúk másik készítőjével együtt mindketten reméljük, hogy megkönnyítjük a választást a választásokon, június 9-én!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink