Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. június 01. vasárnap Tünde napja van.
Újra elindulnak a zarándokvonatok (február 2.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2022-02-13

Köszöntöm a hallgatókat, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Messzi utakra hívogatja a mai műsor a keresztyén embereket – újra elindulnak a budapesti Keleti pályaudvarról a zarándokvonatok. Az erről szóló sajtótájékoztatót hagyományosan a Nyugati pályaudvar úgynevezett királyi várójában tartották – a kezdetekben ebből az egykor indóháznak nevezett, Eiffel által tervezett szép épületből indultak az újkori zarándokvonatok. A II. világháború előtt már szerveztek néhányat, az 1947 utáni ateista rendszerben pedig már a visszaemlékezés miatt is elvihette az Ávó a hívőket. A rendszerváltás, vagy ahogy némely politológus emlegeti, a szocializmus teljes átmentésének megakadályozása után is eltelt jó néhány év, mire Budai László, a szigetszentmiklósi székhelyű Misszió Tours Utazási Iroda alapítója és vezetője majdnem egy évtizede igazi missziót teljesítve megszervezte Csíksomlyóra, a magyarság össz-nemzeti pünkösdi búcsújába az első újkori zarándokvonatot. Az ünnepi alkalomra a MÁV Nosztalgia Kft. a háború előtt készített, kívül-belül eredeti pompájában felújított, varázslatos hangulatú vagonokból állította össze a szerelvényt. Nem csak fekvőhelyes, hanem stúdió kocsi is volt: remek hangminőségben a vonat minden szegletében hallgathatták a zarándokok az interjúkat, a zenét, az imát. Évről-évre mind korábban kellett a jelentkezőknek lefoglalni a következő évi útra a férőhelyet – akadt, aki már ott, a vonaton megtette. Azután jött a járvány, ami ma már elcsitulni látszik – most, az ötödik hullám idején a hívők győztek, a királyi váróban a sajtótájékoztatón régi ismerősökként üdvözölték egymást a meghívott egyházi és világi vezetők. Kicsit kevesebb volt a kamera, mint a járvány előtt, a Duna Média Tv és a Lakihegy Rádió azonban rendületlenül elkészítette a maga tudósítását. A kis alapterületű, ám nagy belmagasságú, kupolás teremben kissé kongó a hang, de hát Eiffel annak idején nem rádiófelvételhez tervezte. A királyhoz illő belső díszítés mára vesztett régi ragyogásából, a különleges hangulat azonban megmaradt. Jöjjenek velem a vonatos zarándoklatok iránt érdeklődők – egykori kollégám a Bródy Sándor utcában, Korbuly Péter rádióbemondó mint házigazda már bejelentette az első megszólalót!    
 

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink