Tisztelettel köszöntöm valamennyi kedves hallgatónkat és köszönöm, ha rádiónkat és benne most ezt a műsort hallgatják. 2023. május 10-én, szerdán 20 és az ismétléskor, szombaton 14 órától a térség különlegességeit bemutató különleges összeállítást, a Sziget Szelet XV. évfolyamának 19. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Egyre kevesebben vagyunk már azok, akik éltünk és dolgoztunk az egykori tanács-rendszerben, a többség már az önkormányzatok világában nőtt fel. Ők megkérdezhetik azt is: ugyan már, mi a különbség a kettő között? Az egyik is az emberek, a lakosok ügyeivel foglalkozott, a másik is ezt teszi. Ez kétségtelenül így van, a lényeg azonban – ahogy mondani szokás – a részletekben rejtezik. Mindjárt itt van az elején az első és egyben a legnagyobb különbség: a tanácselnököt felsőbb pártszervek kinevezték, a polgármestert választják. A tanácselnök kevés kivétellel leválthatatlan, megingathatatlan volt, a polgármester egy előrehozott választással mandátumának lejárta előtt is leváltható. A tanácselnök azzal a pénzzel gazdálkodott, amit kiutaltak felülről a számára és az MSZMP helyi hatalmasságával, általában a vb, vagyis végrehajtóbizottsági titkárral jóvá hagyatott, a polgármester a képviselőtestülettel együtt kialakított költségvetés keretein belül hozhat gazdálkodási döntéseket, de sokszor ezeket is meg kell vitatnia a testülettel. Nem sorolom tovább az emlékezetfrissítés kedvéért sem, ha valaki elfelejtette a múltat, annak térségünkben legfeljebb azt ajánlhatom, hogy szerezzen meg néhány olyan kiadványt, mint amiről a mai műsorban szó lesz. Van a polgármesterek között néhány egykori tanácselnök – ők még a rendszerváltozás előtt kerültek a beosztásukba és olyan jól végezték a dolgukat, hogy máig újra és újra megválasztják őket a helybeliek. Közéjük tartozik Hoffmann Pál, Tököl polgármestere is. Nemcsak átélte a múltat, hanem fel is dolgozza, sokszor másokkal közösen. Az így megszületett művek különlegessége éppen ebben van: az itt élők maguk mondják el saját történelmüket. Jöjjenek velem, lapozzunk bele együtt a tököli kiadványokba, amelyekből nem csak Tököl ismerhető meg!
A Térkődepo több mint 30 éve meghatározó szereplője a magyar térkőgyártó piacnak. Fő profilunk a prémium minőségű térburkoló kövek gyártása és értékesítése, amelyeket közvetlenül a gyártótól kínálunk kivitelező partnereinknek – lakossági és ipari felhasználásra egyaránt.
Amit kínálunk:
-
Saját gyártású térkövek széles választéka, különböző formákban, színekben és felületi kialakításokkal
-
Közvetlen gyártói árak – közvetítők nélküli beszerzés, egyenesen a forrásból
-
Rugalmas, gyors kiszolgálás – akár nagy volumenű megrendelések esetén is
-
Versenyképes árak, folyamatos akciók, egyedi ajánlatok kivitelezőknek
-
Stabil, megbízható partneri háttér – több évtizedes tapasztalat, referenciákkal
-
Személyre szabott együttműködés, logisztikai támogatással
web: https://terkodepo.hu, cím: 2319 Szigetújfalu, Fő út 1/a, telefon: +36202630049