Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért napja van.
A tavasz köszöntése (május 1.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-05-01

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha a majálisok vidám hangulatában sem feledkeznek meg műsorunkról. 2024. május elsején este és az ismétléskor, szombaton 14 órától, vagy a világhálón a Lakihegy Rádió hangos archívuma jóvoltából bárhol és bármikor a térség érdekességeiről szóló beszélgetős műsorunk, a Sziget Szelet XVI. évfolyamának 18. számát és benne a szerkesztő-műsorvezetőt, Haeffler Andrást hallják. Május elseje ma már nem a kényszerű felvonulás, majd utána a munkahelyi szakszervezet által a vonulásban elfáradt dolgozóik számára biztosított, a rájuk való várakozás közben felmelegedett sör és kihűlt virsli, hanem a hamisítatlan jókedv és a vidámság napja, igazi tavaszi ünnep. Hozzátartozik a vidámsághoz az is, hogy jó hangulatunkat egy-egy pohár jó borral is megkoronázzuk, éppen ezért most nem az egykori munkaszünettel ünnepelt munka napja, hanem a bor a témánk, mégpedig a szigetszentmiklósi bor, amit egy bor-ezermester készít. Én neveztem el így, mert mint mondta, nem tartja magát hivatalosan borásznak, de szereti készíteni és megkóstolni is ezt a finom és mértékkel fogyasztva az egészség számára is hasznos nedűt, ezenkívül a saját borát a saját maga által készített hordókban érleli. Szent Vince napja már elmúlt, Szent Orbán napja még előttünk van, a borászok két neves ünnepe között vagyunk, amikor a mostani napokban többfelé borfesztiválokat, vagy ahogy egy helyütt találóan nevezik, borzsongásokat rendeznek a tavasz megérkezésének tiszteletére – jöjjenek velem, csatlakozzunk mi is a jókedvű sokadalomhoz szigetszentmiklósi bor-ezermesterünkkel együtt!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink