Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 17. szombat Hedvig napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Sztárportré- Ismétlés Lakihegy Rádió
Sziget Szelet (június 23.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2021-06-25

Folytatódik a múltról szóló műsorunk az Ariesről és nyugdíjba vonult vezetőjéről, Szarvas Tiborról. Témánk továbbra is az élhető környezet megóvásában kiemelt szerepet játszó hulladékgazdálkodás, a környezetvédelem és a néha mindezek ellen dolgozó emberi természet. Nem mondok hanyagságot, felelőtlenséget, mert minek nevezzem például azt a tököli férfit, aki sok-sok szennyezett olajat engedett ékességünk, a Kis Duna part nádasába? Ki kellett keresnie a megfelelő helyt, ahová nemcsak betolathatott a szállítmányával, hanem el is rejtőzhetett, amíg folyt az olaj. A természetet gyűlölő, az emberek, állatok és növények iránt érzéketlen, alattomos, önző és gyáva ember lehet, mert nem hajlandó sem vallomást tenni, sem megszólalni: ezért és ezért ezt tettem, vállalom a következményeket. Amikor napvilágra került az ügy, sok hallgatónk mindenféle középkori büntetéseket gondolt ki a számára, én azt kívántam neki, hogy élete végéig azt a bűzös, nyálkás, szennyezett sáros vizet igya, amit saját maga állított elő rakományával. Persze, ez csak a környezetszennyezés egyik formája – változatos módszerekkel igyekszik sok ember tönkretenni az őt körülvevő világot - talán arra gondolnak: nyugodtan megtehetik, majd majd mindenütt jön a térség Ariese és rendet tesz. Sajnos, ez nem ilyen egyszerű azért sem, mert hiába szedik össze az illegálisan lerakott hulladékot, kis idő múlva újra jönnek és szemetelnek. De nem dohogok tovább, megteszi majd Szarvas Tibor.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink