Túl vagyunk a Házasság Hetén és örömmel olvastam azt a statisztikát, amely szerint a házasságkötések száma szépen emelkedik, egyre több ifjú pár mondja ki a boldogító igent. Nem könnyű eddig eljutni - ha pedig túlságosan is könnyű, akkor félő, hogy átgondolatlanul ugrott bele az egyik vagy mind a két fél, esetleg összetévesztették a fizikai vágyat a lelki megalapozottsággal. Ilyenkor szaporodnak a mind kevesebbet együtt töltött órák során a viták, veszekedések, végül kétfelé ágazik el az életút. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy milyen módon zajlik le a szétválás, mennyi keserűség, düh halmozódik fel az emberben - pedig lehetne szépen, jó emlékeket hagyva magunk mögött elbúcsúzni a másiktól. Nehéz feladat ez is, főként, ha csak az egyik fél szeretne kilépni a kapcsolatból, a másik viszont tíz körömmel kapaszkodik az együtt töltött időbe és azt hiszi, hogy a kedves múlt lecsillapíthatja a paprikás jelent. Közismert a felmelegített káposztáról szóló vélekedés - de nagy általánosságban csak a káposztára igaz. Ha egy kapcsolatnak vége, el kell engedni a másikat - akár tetszik, akár nem. Erről lesz szó a mai műsorban arra is tekintettel, hogy nem csak a férfi-nő, hanem például a szülő-gyerek vagy fordítva, a gyerek-szülő esetében is fontos a továbbiak szempontjából. Gondoljanak csak arra, hogy nagyon kényelmes a "mamahotelben", de megnehezíti az önálló élet kialakítását, márpedig minden fiatalnál elérkezik az önállósodási vágy ideje. Nem filozofálok tovább - jöjjenek velem, induljunk együtt a kapcsolatok dzsungelébe Kálmán Eszter életvezetési tanácsadóval.
Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!
A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.
Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.
- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia
A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?
További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631
Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.