Életünkben nagyon fontos a mostani hét, a házasság hete. Szokták mondani, hogy aki benne van, az szabadulna, aki viszont kívülálló, az alig várja az „igen” kimondását. Boldogult nagyapám szerint az ember élete akkor boldog, ha a hivatása és a munkája, valamint a szeretője és a felesége ugyanaz. Hiába tartják korunkat az információrobbanás korának, azért a ráérős régiek is tudtak valamit az életről. Mai műsorunkban a házasságot, pontosabban a párkapcsolatot és mindkettő alapját, a szerelmet, továbbá mindkettő megrontóját, a veszekedést tesszük nagyító alá. Több könyvtárat megtölt az ezekről szóló irodalom, benne a tudós tanulmányokkal és az ékes nyelvű költők rengeteg alkotásával, mégsem tudjuk olyan pontosan meghatározni mibenlétüket, mint a matematika 2!2=4 alapigazságát. Amióta ember az ember, azóta szövi át a mindennapjait és ez így is marad, amíg ember az ember. Mondhatjuk azt is, hogy azért népesítjük be a földet, mert létezik a szerelem, a házasság. Sietek leszögezni, hogy amiről beszélgetünk a mai műsorban, az a nő és a férfi között jöhet létre, még pontosabban a nőnek és férfinek született és annak maradt emberek között. A többiről beszéljen az, aki kimaradt saját ostobasága révén ebből a csodából – megérdemli, hogy csak tudni vélje és üvöltözve bizonygassa mindenféle felvonulásokon, hogy ő is normális ember. Sajnálnám is őket, ha nem lennének olyan gonoszak és erőszakosak. De hagyjuk főni őket a saját piszkos levükben – többet beszélni sem érdemes róluk a Házasság Hetében. Mi maradunk a természetes, mondhatnám emberi érzéseknél, érzelmeknél, jelenségeknél. Jöjjenek velem, induljunk együtt, ugorjunk fejest a házasságba – ne aggódjanak, most még nem végleges a döntés.
FOTÓKIDOLGOZÁS
Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.
FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS
Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.
FOTÓS NAPTÁR
A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.
FALI DEKORÁCIÓ
Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.
FÉNYKÉPES AJÁNDÉK
Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.
EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE
Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.
EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK
- Igazolványkép készítés
- Fénymásolás
- Nyomtatás
- Matrica készítés autóra, táblára, falra






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









