Számomra egy kicsit jelkép-erejű is, hogy éppen az Egészség Világnapján, azaz április 7-én kezdődik meg a fokozatos újra nyitás – az élet győzelmét jelzi a betegség felett. Messze már az a nap, amikor 1950-ben ezen a napon alakították meg az ENSZ keretein belül működő Egészségügyi Világszervezetet. Tegyük most félre azt, hogy mint minden hasonló tömörülés, ez is néha a nagyhatalmak politikai játékszerét is jelenti és gondoljunk inkább arra, hogy sokszor sikerült az elmúlt évtizedekben az egész emberiség számára fontos egészségügyi intézkedéseket bevezetni, segélyakciókat elindítani és járványokat leküzdeni. Volt része abban is, hogy a koronavírus elleni kutatásokat összehangolását elősegítette, a kutatásokat felgyorsította és ily módon az oltások kifejlesztését is segítette. Ennek is köszönhető, hogy éppen a WHO megteremtésének évfordulóján vagyunk túl a két és félmillió magyar ember beoltásán, az olyannyira vágyott, a korlátozások nélküli egészséges, normális élethez való visszatérés felé vezető úton az első nagy lépésen. A szakemberek eddig is hangsúlyozták, hogy fokozott veszélyt jelentenek a szervezet ellenállóképességét gyengítő különféle krónikus betegségek, többek között az elhízás és az ennek egyik következményeként kialakuló cukorbetegség. Ma, a világnapon éppen ezért ezzel a témával foglalkozunk, mert mind a kettő megállítható, visszafordítható – ha figyelünk önmagunkra, az egészségünkre. A kilók dekánként rakódnak ránk, a cukorbetegség akár évtizeden át előjelek, tünetek nélkül támad, fontos tehát, elejét vegyük a káros, pontosabban kóros folyamatok megindulásának. Jöjjenek velem, induljunk együtt az egészség világába az egészség világnapján!
Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.
Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!