Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 05. csütörtök Imre napja van.
Séta a múzeumokban (szeptember 18.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-09-18

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha a ebben a hirtelen ránk tört hűvösebb időben nem az elmúlt nyár után vágyakoznak, hanem inkább műsorunkat figyelik. 2024. szeptember 18-án, szerdán este, az ismétléskor, szombaton 14 órától, ezután pedig a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével bármikor a térség fontos ügyeiről a Sziget Szelet XVI. évfolyamának 38. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Milyen jó lenne, ha a kinti rossz idő elől a szobába húzódva mégsem unatkoznánk, hanem – mondjuk – egy varázsütésre bejárnánk néhány bennünket érdeklő múzeumot, gyönyörködnénk a tárlókban, böngésznénk a kiállított tárgyak történetét…Nos, mindez már megvalósítható nálunk, Szigetszentmiklóson is, ha van csatlakozásunk a világhálóhoz. Néha az ember elszörnyed, amikor arról olvas, hogy a múzeumokban kiállított, az emberiség féltett kulturális kincsei közé sorolt műalkotásokat is leöntenek festékkel, ragasztóval hozzátapasztják magukat és más, hasonló, épeszű ember számára elfogadhatatlan dolgokat cselekednek egy kis múlékony feltűnés kedvéért. A virtuális térben biztonsággal mozoghatunk, semmilyen rendzavarásnak vagy veszélyes helyzetnek nem vagyunk kitéve, hiszen miközben a kiállításokat járjuk, valójában itthon vagyunk, biztonságban. Lehetővé válik majd az is, hogy Szigetszentmiklós egy jól fűtött, kényelmes szobájában egy karosszékben ülve a képernyőn magunk elé varázsoljuk néhány kattintással a magyar Nemzeti Múzeum vagy a párizsi Louvre, az athéni Akropolisz vagy a szentpétervári Ermitázs látnivalóit. Túl fantasztikusan hangzik? Lehet, de a megvalósítás érdekében már több országban dolgoznak. Nálunk is. Létezik egy olyan számítógépes lehetőség, ami mindezt megvalósítja - ez a MúzeumDigitár, egy gyűjteménykezelő rendszer. Egyrészt a múzeumok, köz- és magángyűjtemények mindennapi nyilvántartási és gyűjteménykezelési feladatait segíti, másrészt az interneten keresztül a gyűjteményekhez való hozzáférést, a gyűjtemények közötti átjárhatóságot biztosítja, lehetővé téve a digitalizált kulturális javak sokrétű felhasználását a muzeológusok, a kutatók és az érdeklődők számára. A rendszert Németországban dolgozták ki 2009-ben, magyar honosítása 2015-ben kezdődött el. Jelenleg már 105 itthoni és négy határainkon túli intézmény alkalmazza. A rendszerhez való csatlakozás és a helybeli kincsek feldolgozása a Helytörténeti Gyűjteményben is megkezdődött – jöjjenek velem, ismerkedjünk meg együtt Miss Nándor múzeumvezető jóvoltából ezzel az évtizedeken át tartó, soha nem befejezhető folyamattal!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink