Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 14. péntek Aliz napja van.
A pénz számolva... (június 12.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-06-12

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha letudva a választásokat és azok utózöngéit, továbbra is figyelik a műsort. 2024. június 12-én, szerdán este, az ismétléskor, szombaton 14 órától és a Lakihegy Rádió hangos archívuma révén bármikor az élet fontos ügyeiről a Sziget Szelet XV. évfolyamának 24. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Makacs módon továbbra is nőkből és férfiakból áll számomra az emberiség, ezért most kifejezetten a nőnemű hallgatóktól kérek elnézést a címben idézett szólásmondás második fele miatt: tisztelem, becsülöm a hölgyeket, eszembe ágában sincs kezet emelni bármelyikükre is. Maradva az első felénél, a pénzzel való bánásmód áthatja az egész életünket: akár sok van belőle, akár kevés, fontos, hogy milyen módon, mennyit szerzünk belőle és mire költjük el, feltéve, hogy elköltjük és nem a felhalmozás a kizárólagos célunk. Ilyenek is vannak, lesz majd szó róluk is. Sok országban, így Magyarországon is, tabu téma a pénz: nem szokás, nem illő megkérdezni valakit, hogy mekkora vagyona van vagy mennyi a jövedelme, azt hogyan osztja be. Azt is csak valakinek a háta mögött szoktuk megjegyezni, hogy az illetőt zsugorinak vagy tékozlónak tartjuk – szemtől szembe nagyon ritkán, inkább csak egy indulatos szóváltás keretében vágjuk a fejéhez, pedig akár az egyik, akár a másik, ha elhatalmasodik, megkeserítheti a környezetében élők mindennapjait. Montecuccoli, XVII. századi olasz hadvezér örökérvényű mondása szerint a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz, ám ugyanígy az élethez is ugyanez a három dolog szükségeltetik. Mai témánk a pénz, pontosabban a pénzzel való bánás hétköznapi tudománya, az adósságcsapda elkerülése, vásárlás után a fizetés módja és még sok minden más, ami a szűkre szabott műsoridőben elmondható erről a fontos témáról. Komolyan vegyék az elhangzó megállapításokat és jótanácsokat, követendőnek interjúalanyunk önmaga életéből vett és bátran közreadott példáit vagy sem – ezt döntse majd el mindenki saját maga a műsor végén!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink