Köszöntöm a hallgatókat és mindenkinek azt kívánom, hogy a nyár hátra levő része jókedvű családi környezetben, pihenéssel és szórakozással teljen el, feledve a bennünket körülvevő békétlenségeket. 2025. augusztus 10-én, vasárnap kora délután, a hétfőn este 8 órakor kezdődő ismétlés idején, valamint hangos archívumunkból kikeresve bármikor közérdekű magazinunk, a Mozaik XVII. évfolyamának 32. számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Felgyorsult világunkban a felejtés is felgyorsult, ma már alig emlékszünk olyan dolgokra, amelyekkel a maga idejében tele volt a sajtó. Huszonöt éve, 2000 augusztus 11-én érkezett haza az egykori Szovjetunióból, akkor már Oroszországból az utolsó magyar hadifogoly, Toma András. A baráti szovjet csapatok megszállása után, a Rákosi-korszakban egyáltalán nem volt szó arról, hogy sok évig robotoltak a szovjet gulág birodalomban többek között magyar hadifoglyok is, és a Kádár-korszakban sem derült ki, pontosan hány embert, meddig dolgoztattak a szovjetek és hányan már soha nem térhettek haza. Az 1925-ben született és 1945-ben Krakkó tájékán fogságba esett Toma András idézőjelben mondva szerencsésebb volt: egy elmegyógyintézetbe zárták, így életben maradt. De: akik ilyen helyekre kerültek, azokat a szovjet hatóságok törölték a társadalomból, ezért Toma András is eltűnt a kereső szemek elől. Egy cseh nyelvész jelzése alapján, hosszas kutatómunkát követően, orvosok, újságírók, egy kárpátaljai magyar rendőr és közel száz ember segítségével találtak rá a kotyelnyicsi bolondok házában, ahol Tamás András (Андраш Тамаш) néven tartották nyilván. 2000 augusztus 11-én érkezett meg Magyarországra. Az akkori honvédelmi miniszter előléptette tartalékos főtörzsőrmesterré, és – mivel szolgálati viszonya folyamatos volt – kifizették elmaradt illetményét. A volt katona családját DNS-vizsgálat segítségével találták meg. A 74 éves férfit féltestvére, Anna vette magához. Toma András hazatérésének híre bejárta a világot: 137 országban tudósítottak róla, a megbecsülés és a szeretet jegyében beszéltek az „utolsó hadifogolyként” ismertté vált emberről, aki ötvenhárom év után térhetett haza Oroszországból. 2004 márciusában rosszul lett, kórházba vitték. Kért egy tollat és egy lapot a testvérétől, azt mondta: írni szeretne. És írt, először folyamatosan, amióta hazaérkezett. A Szózatot vetette papírra: Hazádnak, rendületlenül… 2004 március 30-án 8 óra 55 perckor, testvére kezét szorítva, utolsót lélegzett. Nyugodjék békében – a háborús események sodrában őt sem szabad elfelednünk. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Szigetszentmiklós az első helyszín: megismerkedhetnek egy nyertes pályázat eredményeképpen a Kis-Duna partján zajló felújítás terveivel. Nemcsak ott, hanem mindenütt, ha kikapcsolódni-nyaralni megyünk, a saját érdekünkben érdemes megfogadni néhány orvosi jótanácsot – dr. Megyesi Edina szigetszentmiklósi háziorvost hallgathatják meg. Műsorunk végén a történelemé a főszerep: közeledik Szent István és az államalapítás ünnepe, az előzményekről azonban szinte soha nem beszélünk. Egy őstörténet-kutató pótolja a hiányt. Műsorunk végén egy közeledő katolikus ünnepre hívja fel a figyelmet Hutóczky Béla, a szigetszentmiklósi Szent Miklós templom plébánosa. Ez a kínálat. hasznos és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!
FOTÓKIDOLGOZÁS
Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.
FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS
Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.
FOTÓS NAPTÁR
A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.
FALI DEKORÁCIÓ
Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.
FÉNYKÉPES AJÁNDÉK
Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.
EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE
Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.
EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK
- Igazolványkép készítés
- Fénymásolás
- Nyomtatás
- Matrica készítés autóra, táblára, falra






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









