Köszöntöm a hallgatókat és kérem, hogy farsang kezdetekor vígság helyett szenteljenek néhány percet a gyorsan fakuló emlékeknek. Túl Vízkereszten, 2026. január 7-án fontos ügyeinkről szóló riportműsorunk, a Sziget Szelet XVIII. évfolyamának 1. számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Lassan hagyománnyá válik, hogy az új esztendő első Sziget Szelet című műsorában egy olyan művészről emlékezünk meg, akinek jellegzetes alakját egyre kevesebben tudják személyes élmények alapján felidézni magukban, hiszen egyrészt az emberi emlékezet véges, másrészt egyre több az olyan új szigetszentmiklósi és egyben környékbeli lakos, aki 2022 után költözött erre a tájékra. Részben nekik, részben pedig a művészeteket, pontosabban a festészetet kedvelők számára lehet fontos a mai műsor. Miért ezt az esztendőt emeltem ki? Mert ebben az évben január 4-én valamikor hajnalban átköltözött egy égi műterembe Ádám Jenő mellett Szigetszentmiklós másik nagynevű szülötte, Somogyi György Munkácsy-díjas festőművész. Komoly elismertségre, rangra tett szert mind a képzőművészetben, mind a közéletben, mégis mindenki „Gyuri”ként ismerte kedvessége, közvetlensége, magával ragadó humora okán. Amikor először találkoztam vele a Városi Galéria egyik rendezvényén lassan két évtizeddel ezelőtt, nem nagyon értettem, hogy ebben a kerekesszékben ülő, micisapkás emberben mi a különleges, miért veszik mindig körül. Azután megismertem és lassan megértettem. Ott voltam azon az ünnepségen, amikor 2012-ben megkapta a Munkácsy-díjat. Az átvétel utáni nyüzsgés közepette kértem néhány szóra – akkor is, mint ahogy később más eseményeken is, egy kis huncut fény csillant meg a szemében, „muszáj?” kérdezte, bólintásomra megadóan felsóhajtott: „essünk túl rajta”. Betegsége miatt nem tudta könnyen formálni a szavakat, neki a tökéleteshez közelítő kiejtés volt a nehéz, nekem később a vágás. Azután ez a játék megmaradt: muszáj? Igen. És mindig adott interjút, pedig nem volt könnyű a számára. Utólag már hiába sajnálom, hogy nem ismertem korábban – pályatársa, Szemadám György szintén Munkácsy-díjas festőművész, valamint Kosch Péter, művésznevén Pieronymus és Puha Ferenc, Somogyi Gyuri munkásága és élete két kísérőjének egybehangzó tanúsága szerint nem csak nagyon tehetséges, csodálatos alkotóművész, nagyszerű tanárember, hanem remek humorú, könnyedén a társaság középpontjába kerülő ember, tehát kiváló interjúalany volt, sok érdekes beszélgetést rögzíthettem volna vele századunk történéseiről, művészetéről, embereiről. Most már marad az emlékezés minden esztendőben ilyenkor, az év legelején. Folyamatosan gyarapodik Szigetszentmiklós lakossága, egyre többen élnek városunkban, akik korábban hírét sem hallották a „Gyurinak”, nem ismerik azt a nyüzsgő képzőművészeti életet, amely sok tekintetben neki köszönhető – erről majd Kontra-Solti Eszter, a Városi Galéria vezetője, egykori tanítványa mesél. Jöjjenek velem, induljunk együtt a pályatársakkal újra felidézni Somogyi György alakját!