Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 05. csütörtök Imre napja van.
Multik "menekülése" (február 11.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2026-02-11

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha környezetükben alaposan körülnéznek: mit, hol szoktak megvásárolni. 2026. február 11-én, szerdán este, a szombaton 14 órakor kezdődő ismétlés idején, valamint a hangos archívumból kikeresve bármikor a Sziget Szelet XVIII. évfolyamának 7. számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. A minap egy sajtótájékoztatót hallgatva Kossuth Lajos egyik kezdeményezése jutott az eszembe, mégpedig az úgynevezett Védegylet, amelyet a magyarországi ipar és kereskedelem védelmére 1844. október 6-án alapított meg körülbelül 600 taggal. A reformkor törekvései között fontos helyet foglalt el a hazai gazdaság felemelkedése. A liberális eszmék hívei kezdetben a szabad piac eszméjét hirdették. 1842-ben Kossuth velük ellentétben az ipartámogatás mellett érvelve egyik cikkében kifejtette, hogy idézem: „amint az egyes embernek szüksége van az erősb elleni ótalomra, s csak ép ezáltal lesz szabaddá, ép úgy a gyöngébb - azaz nemzetgazdasági szempontból szólva - fejletlenebb nemzetnek is ótalomra van az erősb ellen szüksége, különben közöttük az úgynevezett kereskedési szabadság olly forma lesz, minő van a boros hordó s a pincér között, aki azt szabadon csapra üti. Csak társadalmi erélyes mozgalmak segítségével lehet ahoz remény, hogy csendes uton olly átalakulás eszközöltessék, minőt sok más helyütt csak forrongó rázkódtatás hozhat létre.” Eddig az idézet. Napjainkba áttérve, a hat nagy multinacionális élelmiszerkereskedelmi láncot képviselő szervezet fenyegető állásfoglalást tett közzé, amely szerint amennyiben a kormány nem szünteti meg az árakba való beavatkozást, például az árrés-stopot, megfontolják a Magyarországról való kivonulást. Eltekintve attól, hogy a közeledő választás miatt erőteljesen politikai indíttatásúnak tűnik a fenyegetőzés, nem először fordul elő legújabb kori történelmünkben. Multipárti kormányok idején véletlenül sem jut eszébe senkinek ilyesmit bejelenteni, jobboldali országvezetés esetében annál inkább. Persze, senkinek sem kell megijedni: mindig minden marad a régiben, senki nem vonul ki sehonnan – minek is tennék, amikor nagyon jól keresnek rajtunk, magyar vásárlókon. Igaz, néha csökken átmenetileg a nyereség, de sebaj, valamilyen trükkel majd bepótolják az ideiglenesen elmaradt hasznot. Mostanság a termékek méretének csökkentése a divat, ami azelőtt 10 deka volt, most 9. Sok kicsi deka sokra megy, ha országos méretekben nézzük. Visszatérve mondandóm elejére, az emlegetett sajtótájékoztatón, amelyet a Civil Összefogás Fórum rendezett, a Védegylet ugyan nem került szóba, de az elhangzottak azt bizonyították: lassan itt lenne az ideje újbóli megalakításának. A többi kiderül az egyik résztvevő, egy szakszervezeti vezető szavaiból. Jöjjenek velem, hallgassuk meg együtt az érvelését!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink