Köszöntöm a hallgatókat és örülök, ha a mostani és nem a szerencsésen elmúlt történelem eseményei kötik le a figyelmüket. 2025. július 20-án, vasárnap kora délután, a hétfőn este 8 órakor kezdődő ismétlés idején, vagy hangos archívumunkból kikeresve bármikor közérdekű magazinunk, a Mozaik XVII. évfolyamának 29. számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Július 18-án csöndben magunk mögött hagyunk egy évfordulót: 75 esztendővel ezelőtt – az MTI akkori közleménye szerint - befejeződött „a főváros megtisztítása a nemkívánatos elemektől” – ez volt a mára jórészt elfeledett kitelepítés. Az 1948-as, hírhedt kékcédulás csalássorozattal és a szovjet szuronyok fenyegetésével megszilárdított, magát kommunistának mondó Rákosi-rendszer nemcsak közellátási, hanem lakás-gondokkal is küszködött, az új hatalmi elit főképpen Budapesten csak úgy tudott a neki megfelelő állapotú és méretű lakáshoz jutni, ha onnan kitelepítette a benne lakó tulajdonost és családját. Több célt véltek így megvalósítani: ingyen megjutalmazták saját kádereiket, eltávolítottak a fővárosból sok velük nem rokonszervező embert és azt remélték, hogy a vidéken, főként az úgynevezett kulákok, tehát minimális vagyonnal bíró, gazdálkodó parasztemberek házába zsuppoltak nem a szocialista rendszert, hanem egymást fogják szidni a kényszerű együttlét miatt, összevész az értelmiség és parasztság, erősödik a munkásosztály. 13 ezer lakás szabadult föl ezen a módon a fővárosban egy hónap alatt. A beköltöző elvtársak és családjuk az ingatlanok ingóságait is megkapták – egy csapásra gyakran komoly értékű festmények, szőnyegek, bútorok tulajdonosai is lettek. Természetesen szigorúan törvényes keretek között, hiszen formailag mindig ügyeltek mások tulajdona elvételének külsőségeire: először a háború befejezése után létrehozott Elhagyott Javak Kormánybiztossága lett a gazda, innen kapták meg egyszerű jóváírással a beköltözők. A kitelepítetteket Budapestről is kitiltották – nehogy egyszer visszajöjjenek és kellemetlenkedjenek az új tulajdonosoknak. A kényszer-lakhelyet évekkel később elhagyhatták ugyan, sok család, például az enyém is a főváros környékére költözött vissza – mi Dunaharasztiban találtunk egy használaton kívüli mosókonyhára és raktárhelyiségére, ahová beköltözhettünk. A kitelepített család úgynevezett osztályidegennek minősült – a felnőttek csak nagyon alantas munkát kaphattak, a gyerekek pedig nem tanulhattak tovább a nyolc általános után. Nem volt egyszerű kijátszani a hátrányokat, de az idő múlásával és Isten segítségével valamennyire sikerült, bár – tapasztalatból tudom - teljesen ledolgozni sohasem. Ennyit a múltról, következik a tartalomjegyzék. Mint arról az egy héttel ezelőtti Mozaikban szó volt, a legutóbbi testületi ülés 50 napirendi pontjáról a Fidesz-KDNP frakció vezetője, dr. Vántsa Botond most fejti ki a véleményét. Nagyszerű tervekről volt szó azon a sajtótájékoztatón, amelyen a szigetszentmiklósi tanösvény és környéke megújításáról volt szó.  Az ilyen tájékoztatókat az uniós szabályok szerint kötelező megtartani, különben veszélybe kerül a pályázaton nyert támogatás, Bővebb és kevésbé hivatalos tájékoztatás majd a Sziget Szelet című műsorunkban lesz hallható. Halásztelekre látogatunk ezután: egy felújított postahivatal megnyitásának örültek a megjelentek, kissé irigykedve mi is csatlakoztunk hozzájuk – nosztalgiázva idéztük fel magunkban a hajdani miklósi kispostát. Végezetül egy kis emlékeztető következik arról, hogy mit nem szabad elfelejteni akkor, ha útnak indulunk. Ez a kínálatunk, tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!